Ez nem tartott tovább, mint másfél óra: megismertettek a programmal és apró részleteivel, képet kaptunk a tábori körülményekről, a munka utáni utazási lehetőségekről, és felhívták a figyelmünket a lehetséges buktatókra/rizikókra, amik előfordulhatnak a nyár folyamán. A CL-es csapat rendkívül segítőkész és türelmes volt; lehetett a kérdés akár túl bugyuta, akár túl összetett, mindegyikre készségesen válaszoltak, hiszen a Camp Leaders-nél "Hülye kérdés nem létezik".
Boldogan mentem haza a tájékoztatóról, már teljesen biztos voltam abban, hogy ez működni fog: egyrészt azért, mert láttam, hogy ez egy komoly, ugyanakkor laza és fiatalos csapat, akik tudják mit csinálnak, így 100%-osan meg tudok bízni bennük, nem vernek át; másrészt én is eltökélt voltam, és tudtam, hogy sikerül összegyűjtenem a pénzt a repjegyre és az egyéb kiadásokra.
Egy héttel később már az INTERJÚs terem előtt ültem,várva, hogy behívjanak. Semmilyen hivatalos munkatapasztalatom nem volt még, azt sem tudtam mire számítsak, így egy kissé izgultam. Szerencsére kiderült, hogy egy cseppet sem kellett volna nyugtalankodnom: először magyarul beszélgettem az interjúztatóval (magamról kellett mesélnem, és megtárgyaltuk a munkaköröket), aztán angolul válaszoltam néhány kérdésre, amit felvettek videóra. Meglepődtem saját magamon, mert teljesen nyugodtan tettem mindezt, már nem voltam ideges. Az interjú végén megkaptam a szerződést: én már ott helyben alá akartam írni, de Apa mondta, hogy ők is el szeretnék olvasni Anyával, ezért csak másnap tudtam elküldeni az irodába. (Bizony, kapkodni nem szabad!)
Az ezt követő időszakban már csak az e-mailben kapott lépéseket követtem: módosítgattam a PROFILomat, IGAZOLÁSOKat szereztem be, meg persze vártam, hogy kiválasszon valamelyik tábor. Bevallom, eléggé nyugtalan időszak volt az a néhány hónap: áprilisig csak mások sikeres elhelyezésének örvendhettem, mert engem addig semmilyen táborigazgató nem keresett meg. Ez a tehetetlen várakozás enyhén szólva kellemetlenül érintett; mintha egy rémálomba csöppentem volna, ahol próbálok elfutni a taknyosujjú, dohányfüsttől és alkoholtól bűzölgő szakállas szomszéd néni elől, aki fogatlan pincsijén lovagolva szélsebesen repeszt felém, és minden áron meg akar masszírozni (nem viccelek, ez a leírás tényleg egy valós személyen alapszik); ám minél gyorsabban akarok futni, annál lassabban haladok, s a néni keze egyre közelebb kerül... Nagyjából tehát így tudnám érzékeltetni, mennyire kellemetlen volt az a várakozás.
Hál' Istennek ez a lidércnyomás nyomtalanul szertefoszlott azon a friss, napsütéses áprilisi napon, amikor megkaptam a szerződésemet a Camp Top of the Pines-tól. Olyan euforikus érzés vett hatalmába, ami súrolta a giccses Disney jelenetek határát, ahol mindenki táncol és dalol, s ahol a légkört a felhőtlen boldogság negédes érzése hatja át.
Onnantól kezdve felgyorsultak az események: VÍZUM, REPJEGY, BIZTOSÍTÁS, ERKÖLCSI bizonyítvány, vízuminterjú... már "csak" ezek hiányoztak. Gyakorlatilag mindent a Camp Leaders intézett, nekem csak a netes utasításokat és határidőket kellett betartanom. Szerintem ennél nagyobb segítséget el sem lehet képzelni egy ilyen utazás szervezésekor.
A KIUTAZÁS ELŐTTI TÁJÉKOZTATÓn is minden fontos tudnivalót átvettünk: a létfontosságú dokumentumoktól kezdve, a csomagolási praktikákon keresztül a New Yorkban való landolásig.
Egyedül a VÍZUMINTERJÚ miatt aggódtam még egy picit, de, mint később kiderült, az sem volt vészes. Május közepén kellett a budapesti irodába mennem, ahonnan az amerikai követség csak néhány sarokra volt. Ott levették az ujjlenyomatomat, és egy-két kérdésre kellett válaszolnom az üvegfal mögött ülő kedves hölgynek, természetesen angolul. Szóval minden simán és stresszmentesen ment, ráadásul ott, a sorban várakozva, megismertem egyik új barátnőmet, akivel azóta is tartom a kapcsolatot.
Azután már csak egy dolog maradt hátra: LEVIZSGÁZNI minél hamarabb. Höhöhhh, szerintem ez az utolsó lépés volt a legeslegnehezebb a nyárra való készülődésben. Ám a végén sikerült jó jegyekkel zárnom a félévet; egy vizsgám maradt csak el, amit azért nem tudtam letenni, mert június 10-ére esett, én viszont már június 9-én a fellegekben jártam mind gondolatban, mind fizikailag: felettem az ég, alattam az óceán, előttem New York; életem legjobb nyara abban a pillanatban vette kezdetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése