Higiéniai menedzsment, avagy nem is vészes a fizikai munka

Előfordul, hogy néhányan megijedtek, mikor azt mondjuk, hogy az jelentkezzen kisegítő személyzetnek, aki bírja a megerőltető fizikai munkát, mivel rengeteget kell dolgozni (napi akár 12 órát is).  Sokan kérdeztétek már tőlem, hogy vajon hogy bírtam a dupla munkát -- mosást és takarítást -- mert néha még az egyik munkakör is nehéz, nem hogy a kettő egyszerre. Hadd gondolkozzam...

Szöcsek úr is tiszteletét tette nálunk

Először is nézzük, hogy milyen volt egy átlagos nap: fél 8 körül keltünk a szobatársaimmal; reggeliztünk (az étkekről majd később), majd ketten 9-től fél 1-ig kitakarítottuk a hat fürdőházat (ami egyenként 6-8 wc-t, 4 mosdókagylót és 2-4 zuhanyzót rejtett magában). Itt nem csak a mennyiséggel kellett megküzdenünk, hanem a fürdőkben lakozó szelíd, élő és élettelen fizikai jelenségekkel: gondolok itt egyrészt ízeltlábú bogárkákra és pókokra, akikkel hamar megértettük egymást, és két hét után már puszta kézzel, ám tisztelettel raktam ki a szűrüket a zuhanyzókból; másrészt a gyermekek
gyors méregtelenítési funkcióinak köszönhetően hatalmas volt a melléktermék-állomány, csakhogy a kellemetlen salakanyagokat nem mindig sikerült egyeseknek a megfelelő tározóba juttatni... ezért volt, mikor az ülőke szélén, a zuhanytálcában, a padlón, vagy éppen a kagylóban találtam illatosított "ajándékcsomagot". De hamar hozzászoktam a váratlan meglepetésekhez, így nem esett nehezemre a megkönnyebülészeti körguggoldák csarnokában "higiéniai menedzserként" működni. Az pedig különösen meghatott, hogy sokszor mondtak köszönetet a munkámért mind a kollégák és a gyermekek is.

A nővér üzenete nekünk:)

A Luna, amit Tomtól
kaptam, hogy a tábor
alatt ezen gyakoroljak <3

Takarítás után következett az ebédszünet, aztán folytatódott a munka a

mosodában. Minden napra be volt ütemezve, hogy kinek a szennyesét mossuk (counselors/support staff/activity leaders + legalább 2-3 bunk). Azt tudni kell, hogy a mosodai munka nem izgalmas, de cserébe monoton: ruhát be a mosógépbe, majd be a szárítóba, és végül hajtogatás (amit mindenki különösen nagyra értékelt). Ha egy kisebb csoportban dolgoztam volna (ahogy ez a legtöbb táborban lenni szokott), akkor nem lett volna olyan egysíkú; de mivel ketten voltunk beosztva erre a feladatra, és mivel a munkatársammal nem ápoltam túl közeli viszonyt több okból kifolyólag, így rendszerint hol egyikünk, hol másikunk
dolgozott egyedül a laundry-ban. Természetesen sosem unatkoztam itt sem: a nyugisabb napokon volt időm kicsit olvasni, rajzolni, gitározni; a mozgalmasabb napokon azt értem, mikor párosával jöttek az "emergency package"-ek (tehát a testnedvekkel átitatott ruhadarabok), mikor véletlenül az egyik táborozó iPodját, vagy a holland csávó útlevelét mostam ki a ruhákkal együtt...[NOTE: check pockets.]

Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy housekeeper-nek vettek fel (ahhoz képest, hogy a konyhát jelöltem meg első helyen), mert nagyon rugalmas volt az időbeosztásunk: igaz, volt, amikor éjfélkor fejeztem be a mosást, de cserébe minden délután el tudtam menni úszni a gyerekekkel vagy beugrottam az Arts&Crafts-be, és álomfogót készítettünk az egyik kis csoporttal. Aztán zombiként őriztük a vizesballonokat, majd menekültünk a gyerekek elől, mert kiderült, hogy a tiszta víz árt a zombik szépségének és azonnali elhalálozás a mellékhatása... szerencsére a Halloween esten visszavághattunk...(*MUHHAHHA*) Máskor a leggyomorforgatóbb koktél (mocktail) megalkotásán fáradoztunk, ami szardíniából, uborkaléből, mazsolából, mogyoróvajból és egyéb összeillő finomságból állt, s amit később négy bátor és erős gyomrú önkéntesnek kellett meginnia.

Dream catchers (photo by Ophelie)

Casino night, ha már Vegas messze volt
(photo by Ophelie)

A gyerekek 9 körül már az esti rutint végezték, 10-kor már ágyban voltak. Addig mi is visszavonultunk: akkor tudtuk megbeszélni kivel mi történt a nap folyamán, lemostuk a testfestéket/egyéb napi szennyeződéseket, aztán mentünk a staff lounge-ba megnézni egy filmet, megírni egy rövid email-t a családnak/barátoknak arról, hogy élünk és virulunk, vagy az ebédlőben társasoztunk. Counselor-ök és lifeguard-ok közül sokaknak kellett ügyelnie este, így ők már 11-kor lefeküdtek; ám akik ébren maradtak, azokkal rengeteget tudtunk beszélgetni, és ekkor ismertük meg egymást igazán, ami napközben nehéz, mert mindenki a saját kötelességével van elfoglalva. Általában takarodókor mentem aludni, zseblámpa mindig volt nálam, mert korom sötét volt az erdőben, és mire hazaértem, már mindenki aludt a házban; így a kis fénycsóvával valahogy megtaláltam az ágyamat, és már aludtam is.

Volt egy elefánk is!

Szóval így nézett ki egy tipikus napom. Most térjünk vissza a fő kérdéshez: hogy lehet bírni a sok munkát és a plusz elfoglaltságokat mindemellet? Egyfajta válasszal mégis tudok szolgálni. Mint már említettem, kétféle látásmód létezik: végig lehet panaszkodni a nyarat mindenféle triviális apróság és sérelem miatt, nyafogni, hogy ragadunk az izzadságtól, bogár lakik a szoba sarkában, és hogy fáradtak vagyunk (ezáltal csakis magunkra fókuszálva, másokat ignorálva)... VAGY teszem azt,
hálásak vagyunk, hogy a mázlista 1000 közé tartozhatunk, akiknek ez a lehetőség megadatott, észrevesszük és megéljük minden egyes nap piciny örömeit: az erdő csípős, üde hajnali levegőjét, a tó nyugalmát, a jól elvégzett munkáért kapott dicséretet, a gyerekek kacaját,  az új barátok ölelését, és az új szobatárs társaságát Edgar, a pók személyében.

Nekem olyan sok energiát nyújtott pusztán az ottlét is, hogy az számomra is felfoghatatlan. Egyfolytában csináltam valamit: a munka után segédkeztem, ahol lehetett (konyhában, gyerekek játékának előkészítésében), mellette karikatúrákat rajzoltam a staff tagokról, secret buddy-mnak készítettem ajándékot (erről is mesélek később) stb. stb. Szívemet-lelkemet beletettem bármibe, amit csináltam, és ennek minden pillanatát élveztem. Természetesen mindnyájunknak voltak kellemetlen napjai, de míg egyeseknek félig üres volt a poharuk, sokunknak ugyanaz a pohár félig tele volt. Szerintem ennyi a kulcs.

Splaaash! (photo by M.Dyer)

Legközelebb a tábori ételekből kaphattok egy kis kóstolót!;)

Beilleszkedés

A gyermekfelügyelők és a vízimentők érkezése után egy hét csapatépítés következett.

Hirtelen a tábor megtelt emberrel, ami furcsa volt a nyugodt két hét után. Mindig is mondták, hogy létezik az a bizonyos "kritikus két hét", de én nem hittem benne. Pedig létezik, és velünk is megtörtént. Erősen hátrányban éreztük magunkat, mivel rajtunk, support staff-on és két hollandon kívül mindenki angol anyanyelvű volt: amerikai, angol, ír, skót és ausztrál emberkék. Ennek tetejébe, java részük már egy hete ismerte egymást. Az elején sokszor beszélgettünk erről a témáról a már kialakult kis körünkben, mert azt hittük,hogy csak azért, mert nem "Nyugat-Európából" jöttünk, és mert "csak" kisegítő személyzet vagyunk, ezért lenéznek minket. Nem így volt. 

Emlékszem az első napra, mikor mindenki megérkezett. Még voltak tennivalók a táborban, s engem bízott meg a főnök, hogy vezessem a többieket, és takarítsuk ki az Arts & Crafts-et. Neki is láttunk, mindenki beszélgetett azzal, akit már előzőleg megismert, én meg még a nevüket sem tudtam. Így hát nekiálltam, és kérdeztem-kérdeztem-kérdeztem. Eleinte kellemetlenül éreztem magam a folyamatos kérdezgetések miatt, de mivel mindenki olyan kedvesen és nyitottan válaszolt, ezért hamar elmúlt ez az érzés.
Szintén rengeteget segített az orientációs hét, és a közös esti programok: tábortűz és grillezés, utána hosszú beszélgetések és játék a tűz körül, majd kint alvás a szabad ég alatt. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy a különböző időbeosztás miatt a support staff alig tudott részt venni a programokon napközben, ami egy kicsit visszavetett az ismerkedésben.

Ugyanis igen, voltak mélypontok, amikor meginogtam, és nem voltam túl emelkedett hangulatban... De ebből sikerült kimásznom, és mindig optimistán néztem a dolgokat. Hamar rájöttem, hogy ha be akarok illeszkedni, akkor azért tennem kell, és nem a házikómban ücsörögni munka után arra panaszkodván, hogy fáradt vagyok és hogy holnap korán kell kelni. Az igazság az, hogy NEM azért van ez a lehetőség, hogy befejezd a hátralévő 4 évadot a kedvenc sorozatodból, avagy könyveket falj a szobád egyik sarkában, és szintén nem a krónikus panaszokádóknak vagy kóros sértődésbajnokoknak van kitalálva ez a program... A táborod tökéletes színtere az ISMERKEDÉSNEK, s ezzel élni kell!!! Így én rendszerint takarodóig (hajnali 1-ig) fenn voltam, és beszélgettem éppen azzal, akinek szabad estéje volt. Rendkívül jól szórakoztunk minden alkalommal: pl. az igazgató kártyázáskor sutyiban meglepett minket Ben & Jerry's jégkrémmel, és ezáltal degeszre ettük magunkat a krémes-jeges finomságból; vagy mikor Igazság vagy Merészség közben érdekes dolgokat tudtunk meg egymásról, amik utána csak köztünk maradtak. Nagyon hiányoznak azok az esték.

Azért a  magányos-mosodás pillanatokban sem unatkoztam:D

Sosem felejtem el, mikor egy ilyen este során azt mondták nekem: "You're one of us". Nem, nem egy hollywoodi blockbuster érzelgős jelenetéből idéztem; ez valóban megtörtént. Akkor még nem fogtam föl igazán, csak utólag, mikor az ökörködések rendszeres résztvevője lettem, s mikor a mosodába sokan csak azért jöttek le, hogy megkérdezzék hogy vagyok, és hogy beszélgessenek velem. Igaz a mondás, miszerint "Ki mit vet, úgy arat.": én barátokat
"arathatok" és sok-sok csodás emléket. Mindenki megtapasztalja előbb vagy utóbb, hogy a hozzáállás döntő fontosságú egy ilyen tábori környezetben: meghatározza nem csak a te, hanem a környezeted hangulatát is. Itt nem éri meg antiszociálisnak lenni.

Let's square dance! YEEEHAAAAH! (photo by Michelle Byrne)

Ím a konklúzió: július közepére csapattagnak vallhattam magam, ami hihetetlen boldogságot és erőt adott mind a munkában, mind a további ismerkedésben. Ezután még ennél is jobb (olykor meglepő) események történtek...

Az első két hét

Először csak mi, support staff (1 karbantartó, 2 housekeeper, 3 konyhás, a nővér, a séf, az igazgató, és az igazgató-helyettes) laktunk a táborban; a counselor-ok és lifeguard-ok csak két héttel később érkeztek meg. Mondanom sem kell, hogy elég családias hangulatban teltek azok a napok.

A harci felszerelésem

Abban a két hétben a legfőbb feladatunk a tábor felébresztése volt hosszú téli álmából. Ez annyit tett, hogy minden helyiséget alaposan kisuvickoltunk: a partvis, mint a vattacukor a pálcikán, úgy nézett ki a sok pókháló likvidálása után; a lom-por-bogár hegyek vetekedtek az Alpok csúcsaival, és rohamosan gyűltek a teli szemeteszsákok a bunk-ok előtt. Ekkor vált féltett, és megbecsült kinccsé a gumikesztyű, a baseball sapka, a strapabíró seprű, és a kényelmes sportcipő; a baciölő fehérítőről nem is beszélve, ami egyetlen, de hatásos fegyverünk volt a fürdők kipucolásakor. Szóval lassan, de biztosan haladtunk, s időben végeztünk a nagytakarítással; a konyhások is ügyesen megtanulták a tábori gasztronómia fortélyait, a karbantartó srác mindent megjavított, a nővér pedig szépen berendezkedett a Health Center-be. 

A mosodánk, immár rendezett állapotában

A rendbetett bunk

A nővér főhadiszállása

Az ebédlő

A nagy rec hall: a square dance és Ki mit tud? színtere

Nem győztem betelni a látvánnyal: egyszerűen meseszép volt a környezet, ahol laktunk. Imádtam, és imádom! Naponta találkoztunk őzzel, mosómedvével és rengeteg mókussal, sőt, egyszer egy medvével is összefutottam (szó szerint). 

A Tiorati-tó

 

Felejthetetlen naplemente!

Be kell valljam, hogy szerelmes lettem a tóba, és a waterfront-ba; már kezdettől fogva ez volt a kedvenc helyem az egész táborban. Itt horgásztunk, pihentünk, és ha akadt egy szabad fél órám, akkor jógázni szintén idejöttem.

A házikónkba gyorsan berendezkedtünk, ami ráadásul közel volt a vízparthoz.

 A munka mellett természetesen volt szabadidőnk is: a közös játékok és filmnézések közben könnyen ismerkedtünk egymással: ezalatt barátkoztam össze a séfünkkel (az étel és a zene megszállottja) és az igazgató-helyettesünkkel, akik azóta jó barátaimmá váltak. 

Az első Wallmart-os vásárlás után...
Éjszakai bűnözés chocolate chip cookie-val

A táborból kijőve fél óra autózással bármilyen szolgáltatást elérhettünk (Wallmart, busz, gyógyszertár stb.), ami amerikai viszonylatban nagyon jónak számít. Első szabadnapunkon pl. egy outlet-be mentünk, ahol a hazai ár töredékéért vehettünk márkás cuccokat. 

Egy szempillantás alatt elröppent az első két hét; mire észbekaptunk, már 25 új taggal bővült a kis család, ami kihívásokkal teli időszakot hozott...